facebook
^Vissza a tetejére

Serkenti a memóriát a koffein

 

 

Egy amerikai tanulmány szerint aktivizálja az emlékezőképességet a koffein: legalább egy napig segíti az emlékek megőrzését. 

Eddig kevés bizonyíték volt arra, hogy a koffeinnek pozitív hatása van az emlékezetre. Az amerikai John Hopkins Egyetem kutatócsoportja egyetemisták kávéfogyasztás utáni eredményeit vizsgálta, a kutatás eredményét a Nature Neuroscience című szaklapban ismertették.

A kutatók 73 önkéntest arra kértek, nézzék végig különböző egyszerű tárgyak - például egy kosár vagy egy szaxofon - képét. Ezután a csoport fele 200 milligramm koffeint - két csésze eszpresszónak megfelelő mennyiséget - kapott, a másik fele pedig placebót.

A koffeinszint mérésére egy, három, majd huszonnégy óra múlva nyálmintát vettek a résztvevőktől. A következő nap mindkét csoportot arra kérték, nézzenek végig újra egy képsort, és határozzák meg, mely képeket látták előző nap, melyek hasonlóak és melyek teljesen újak. A kávét fogyasztó csoport sokkal jobban teljesített a hasonló képek meghatározásában.

Michael Yassa kutató szerint a hasonló minták megkülönböztetése az agy számára lényegesen nehezebb feladat, mint az ismert és ismeretlen képek elhatárolása. Ezt pedig láthatóan segíti a koffein.

A tanulmány nagy jelentőséggel bír az agykutatás szempontjából is - véli Yassa. "A koffein összefüggésbe hozható az egészséges, hosszú élettel és akár az Alzheimer-kórral járó emlékezetvesztés ellen is védelmet nyújthat" - fejtette ki a szakértő.

Copyright © 2013. Lamigi Caffe - Az olasz aroma Pen-Dám Kft 2013  Rights Reserved.